|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 43 találat | lapozás: 1-30 | 31-43 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: László József 2015. január 26.Ünnep a nap fiaivalCsángók és magyarok a magyar kultúra napján A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra. A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket. – Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót. – Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának. – A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek. Arcok a "leszentülő nap" földjéről A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét. – Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében. Taps Czellecz Jenőnek A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat. – Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte. Drágakő és katedrális A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén. – Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság. Régi mulatságok, szerelmek emléke Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények. – Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek. Olvasóközelben a moldvai magyar A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat. – Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet. – Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott. Székelyek között románokká váltak A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt. – Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került. – Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket. A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző. Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok. Magyarul "gondolkoztak hazafele" Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa. 2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát. – A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól. Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 15.Önigazolástól a végső bukásigA napokban megjelent Höncz László József annak idején sikert aratott könyvének második, bővített kiadása. Aki kezébe veszi, mindjárt a címen fennakadhat: az első kiadás fő címe – Bűnösként is győztes – elmaradt, s az alcím lépett elő főcímmé: Ilyen a történelem kereke. Az eredeti már önmagában sejtetett valamit, amire aztán a könyv lapozása során jön rá az olvasó: amolyan önigazolás az egész, válaszkeresés arra, hogy ami történt, miért alakult úgy, s aki az egész történetnek középpontjában áll, milyen szerepet vállalt és töltött be az adott helyzetben. Mindezek megértéséhez azonban szükség van néhány életrajzi vonatkozás említésére is. A szerzőről tudni kell, hogy a megyeszékhelyen született félig szász családban, a középiskola után férfikészruha-gyártásból szerzett technikusi diplomát. Aránylag korán kezdett politizálni az akkori ifjúsági szervezetben, innen került a pártakadémiára, ahol pénzügyi és könyvelési szakot végzett. Ez lehetővé tette, hogy előbbre lépjen, két nagy község élére állították, s uzoni polgármestersége idején következett be a rendszerváltás, ami viszont az ő vezetői beosztását nem semmisítette meg. Lehet, sokan nem tudják, hogy az 1989. decemberi események után Háromszéken mindössze két olyan községvezető maradt a helyén, akiket a település polgárai megtartottak, most már tényleg demokratikusan újraválasztottak. Egyikük Höncz László volt Uzonban, a másik egy Bodza vidéki elöljáró... Akkor még nem lehetett tudni, minek is nevezik az új tisztségeket, annyi bizonyos viszont, hogy Uzonban erre a választásra már délután négy órakor sor került, elsőnek az országban. Máshol még bizonytalankodtak, a nagyközségben már határozat született, a közelgő ünnepekre való tekintettel élelmiszerrel, hússal és kenyérrel töltötték fel az üzletet. Ezzel a lépéssel a régi-új községvezető kétségtelenül megnyerte azt a csatát, amely biztosította számára, hogy az elkövetkező napokban emelt fővel, határozottsággal intézze a település ügyeit. S ehhez arra is szükség volt, hogy napokig ne hagyja el a tanácsépületet, a községet. Persze, mellette ott voltak a községben tekintélynek örvendő értelmiségiek, szakemberek, de egyszerű munkások, földművesek is, akik minden hívó szóra ugrottak, s ritka fegyelmezettséggel óvták a falut, egymást, s nem ültek fel a megyeszékhelyről, Brassóból, a szomszédos településekről érkező rémhíreknek. Ilyenből éppen elég volt, s minden bizonnyal egyedüli volt Uzon abból a szempontból is, hogy nem osztottak fegyvereket, pedig azok ott voltak a községi rendőrség épületében, mindenki elől elzárva. Ha csak Uzonra és Bölönre szorítkoznék, ez az írás sok olvasó számára kevésbé lenne érdekes. A szerző éppen ezért a második kiadásban elhagyja az erre az időszakra vonatkozó, elsősorban személyesen róla szóló fejezetek egy részét, s próbálja szélesebb mederbe terelni a romániai eseményeket, de ezeket is mélyen beleágyazva olyan eseménysorozatokba, amelyek a világ sodrását idézik fel a XVIII. század végétől napjainkig. Igyekszik megtalálni a mozgatórugókat, amelyek az emberiséget a végső bukásba taszítják. Hihetetlen szálak bontakoznak ki, s amit érzünk, azt tulajdonképpen már évszázadokkal korábban alapozták meg. Ma már nyilvánvaló, hogy olyan világkormány felállítása a cél, amely megfojt minden szembenállást, megfoszt minden akarattól, hadat üzen mindannak, ami nem előnyös számukra. A szerző olyan írott bizonyítékokat is közöl, amelyek a világuralomra törők terveiről, elképzeléseiről vallanak. Ugyanígy, a román nyelvű sajtóból, a decemberi eseményeket taglaló művekből idézett részek alapján megbizonyosodunk afelől, hogy az ország lakossága játékszer volt egy játszmában, amelynek a forradalom nevet adták. Péter Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 4.Akadozik a restitúció Romániában a Mikó-perben született ítélet utánA közalkalmazottak már akkor is félnek visszaszolgáltatni az ingatlanokat, ha az minden jogászi érv szerint törvényes lenne, vélik a szakemberek. A lozsváron ügyvédek részvételével megszervezett restitúció kerekasztal-beszélgetés legfontosabb következtetései: - a Mikó-ügyben hozott ítélet után a tulajdonjogok visszaállítása akadozik: a közalkalmazottak nem merik adminisztratív úton visszaadni az ingatlanokat - ugyanakkor a bíróságok a restitúciós ügyeket gyakran mondvacsinált kifogásokkal utasítják el - a rendszerváltás utáni időszak jogalkotási ellentmondásai miatt 2,5 millió per folyik Romániában restitúciós ügyek miatt - a 2013-as restitúciós törvényben megfogalmazott szoros határidőket az intézmények nem fogják tudni tartani - a visszaszolgáltatott ingatlanokat megkapó intézmények, szervezetek, egyházak és magánszemélyeknek rendszerint tájékozatlanok azok menedzselését illetően Sztranyicki: 2,5 millió per van jelenleg folyamatban restitúciós ügyekben Restitúció tegnap - és holnap? címmel kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos romániai jogszabályi háttérről és joggyakorlatról. A beszélgetés résztvevői: Bányai József ügyvéd (Kolozsvár), Somai László József ügyvéd (Kolozsvár), Bonyhai Eleonóra ügyvéd (Nagybánya), illetve Dr. Sztranyiczki Szilárd, ügyvéd, egyetemi adjunktus. Moderátor: Dr. Kokoly Zsolt, a Sapientia EMTE Jogtudományi Főtanszékének oktatója. A rendezvényre a Sapientia EMTE Erdélyi Magyar Tudományegyetem Magánjogi és Összehasonlító Jogi Intézete, az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya, illetve a Erdélyi Magyar Jogászok Társasága (EMJT) közös szervezésében kerül sor. Sztranyicki Szilárd ügyvéd, a Sapientia egyetemi adjunktusa a földterületek visszaszolgáltatása kapcsán elmondta, hogy Romániában nagyon nehézkes, és messze van a folyamat vége. Sztranyicki a beszélgetés során kiemelte, hogy a restitúciós folyamatban használt megoldások sem voltak a legszerencsésebbek, mint ahogy az első földtörvény is mutatta. Az ugyanis értékelése szerint egy teljesen hibás koncepción alapult, mert lehetőséget adott arra, hogy ne a régi tulajdonosok földterületét mérjék vissza, hanem akár valaki másnak a birtokát is, ami rengeteg pert eredményezett. Sztranyicki úgy véli, hogy leginkább a jogalkotó bizonytalanságaiban kell keresni ennek az okát. A forradalom után hozott első földterületekre vonatkozó restitúciós törvény ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy olyanok is kapjanak földet, akiknek sohasem volt (pl. akik a kollektívben dolgoztak, mérnökök, a polgármesteri hivatalok dolgozói), és ezeknek az egykori tulajdonosok birtokrészeiből osztogattak. Ráadásul a visszaadható területet 10 hektár mezőgazdasági területben és 1 hektár erdőben maximalizálták. Sztranyicki az 1996-os kormányváltást emelte ki, mint fordulópontot: ekkor a 160/1997-es törvénnyel amellett, hogy a fent megállapított maximalizált értékeket megnövelték (mezőgazdasági területek esetében 50, erdők esetében 30 hektárra), lehetőséget adtak arra is, hogy a jogi személyek is – így a közbirtokosságok – kérjék a területeik visszaszolgáltatását. 2000-ben újabb visszaszolgáltatási törvényt fogadtak el, ahol tételesen kimondják azt, hogy teljes visszaszolgáltatásra van szükség, azonban az addig megvalósult visszaszolgáltatások már változatlanul megmaradtak. A 2013-as törvényben (165/2013) kimondják a természetbeni visszaszolgáltatás elsőbbségét, amelynek értelmében minden közigazgatási egység el kell készítse a saját nyilvántartását, amellyel azonosítja a vissza nem adott területeket. Ez azért volt visszás, mert ahány község, annyiféle módszer alakult ki. Sztranyicki felhívta a figyelmet arra a tényre, ami sokszor elhangzott az előadás során: a Mikó-ügyben hozott ítélet után a tulajdonjogok visszaállítása akadozik. Ez azért veszélyes, mert – annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy történhettek visszaélések is -, ez a teljes restitúciós folyamatra hatással van: láthatóan lelassult. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a közalkalmazottak már akkor is félnek visszaszolgáltatni az ingatlanokat, ha az minden jogászi észérv szerint törvényes lenne, mert attól félnek, hogy emiatt börtönbe kerülhetnek - így adminisztratív úton akadályozott a visszaszolgáltatás. Sztranyicki szerint az is problémás, hogy szerinte a visszaszolgáltatott tulajdonra vonatkozó jogcímeket a bíróságok mondvacsinált okokra hivatkozva semmisítették meg, és negatív hozzáállást tanúsítanak ezekkel az ügyekkel szemben. Sztranyicki kiemelte, hogy ez a jelenség – helyi szinten hangsúlyosabban -, befolyásolja a restitúciós folyamatot. Ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy mindenkinek a saját szintjén kell megvívnia a harcot, hogy folytatódhasson a restitúciós folyamat. Somai László József kolozsvári ügyvéd szerint a restitúcióra vonatkozó döntések Romániában nem a belpolitikai akarat nyomán születtek, hanem külföldi nyomásra. Éppen ezért születtek olyan jogszabályok, amelyek az ingatlanok esetében lehetővé tették, hogy eladják azokat az állami fenntartók. Somai kiemelte, hogy sokkal nagyobb esély van olyan nagy és összefüggő tulajdonok visszaigénylésének a sikerére – amiket rendszerint egyházak vagy arisztokrata családok birtokoltak -, mint a kisebb parcellák visszaadására, mert rendszerint ezeket a vagyonokat nem darabolták fel, nem adták el. Somai elmondta, hogy az ingatlanok visszaszolgáltatása 2001 után indult meg, azonban kezdetben csak azok kapták vissza a tulajdonukat, akik bérlőként éltek saját egykori tulajdonukban, és csak azt a helyiséget kapták vissza, ahol éltek. Szerinte a 2013-as restitúciós törvényben megfogalmazott szoros határidőket az állami intézmények nem fogják tudni tartani, ezért az a legvalószínűbb, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően sürgősségi kormányrendelettel meg fogják hosszabbítani a kiszabott határidőt. Somai szerint a visszaszolgálási bizottság érezhetően az egyházak ellen dolgozik, néha olyan jellegű kifogásokat fogalmaznak meg, amelyeket hihetetlennek értékelt. Erre példaként azt hozta fel, hogy egyik perében nem akarták elismerni, hogy az Erdélyi Unitárius Egyház azonos az egykori Magyarországi Unitárius Egyházzal. Bányai József kolozsvári ügyvéd is arra panaszkodott, hogy a restitúciós ügyek kapcsán ügyvédként sokszor tapasztalt a tárgyalótermekben negatív hozzáállást a bíróság részéről, valamint arra is, hogy gyakran születnek ellentmondó bírósági döntések is, amikre szerinte maga a jogalkotó is sok lehetőséget adott. Korábban bányai álláspontjáról itt írtunk: Bányai József: akár le is állíthatják a romániai restitúciós folyamatot? Bonyhai: a gyergyószárhegyi és a marosvécsi kastélyok visszaadása szerencsés eset Bonyhai Eleonóra nagyváradi ügyvéd az egykori erdélyi arisztokrácia tulajdonának a visszaszolgáltatása kapcsán úgy értékelte, hogy a 2006 és 2009 közötti időszak volt a legeredményesebb. Két sikeres ügyet emelt ki előadásában: a gyergyószárhegyi és a marosvécsi kastélyok visszaadását az egykori tulajdonosainak. Elmondta, hogy ezek az esetek annak ellenére szerencsésnek számítanak, hogy az ingatlanok visszaadáskor siralmas állapotban voltak - mert legalább létező ingatlanokról volt szó, amelyek tető alatt voltak. Bonyhai elmondta, hogy az így visszaszolgáltatott ingatlanok nagy része műemléknek számít, ami körülményessé teszi a felújításukat, és a legtöbb családnak nincs is pénze arra, hogy magánvagyonából finanszírozza. Bonyhai elmondta, hogy a műemlékekre vonatkozó rendelkezések szerint azok eladása esetén az államnak elővásárlási joga van, és a tulajdonosokat karbantartási, állagmegőrzési, konszolidálási, restaurálási és értékmegőrzési kötelezettségeik vannak. A gyergyószárhegyi kastélynak a tulajdonosok közötti vita miatti bezárása kapcsán Bonyhai felvetette a kérdést, hogy egy A kategóriájú, regionálisan kulturális, turisztikai stb. jelentőséggel bíró ingatlan bezárása mennyire problémás, tekintve, hogy emiatt a környék turisztikai vonzereje is csökkenhet. Azonban Bonyhai azt is kiemelte, hogy azokban az államokban, ahol van nyitvatartási kötelezettség, ott az állam megfelelő mértékben támogatja a tulajdonosokat, és lehetőséget biztosít nekik a működtetésre. Bonyhai kiemelte, hogy a legújabb rendelkezések szerint Romániában is van lehetőség támogatást kérni az ilyen jellegű felújításokra. Bonyhai egy másik problémáról is beszélt: az ingatlanokat megkapó intézményeknek, szervezeteknek, egyházaknak és magánszemélyeknek a tájékozatlanságát arra vonatkozólag, hogy hogyan kellene ezeket menedzselniük. Itt elmesélte, hogy a teológia tanszéken például javasolták már, hogy készítsék fel erre a hallgatókat, és 2015 októberéig meg fog indulni a megfelelő képzés. F. J. Transindex.ro 2015. június 20.Ingatlan-restitúció – a romániai igazságszolgáltatás az esetek többségében az egyház érdekei ellen döntA kommunizmus idején elkobzott és államosított egyházi ingatlanok sorsának alakulásáról, a 94/2000-es sürgősségi kormányrendelettel elindult restitúciós folyamat szakaszairól, a visszaigénylések jelenlegi helyzetéről próbálunk képet alkotni alábbi összeállításunkban. A szomorú következtetés az, hogy az egyházak jogos tulajdonaikat illetően nemegyszer sorozatos elutasítással, szövevényes, véget nem érő perekkel szembesülnek. Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét, az Országos Restitúciós Bizottság alelnökét, és Somai László József ügyvédet arról kérdeztük, véleményük szerint milyen akadályok nehezítik-lassítják a folyamatot, és hogy vannak-e máris negatív következményei a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának, amelynek ügyében a református egyház a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Interjúalanyainkat megkérdeztük: látnak-e esélyt arra, hogy amerikai nyomásra felgyorsuljon a restitúció? A természetbeni visszaszolgáltatás akadályait tulajdonképpen a hatályos törvények tartalmazzák – vélekedett lapunknak nyilatkozva Laczikó Enikő. – Ha például az elkobzott ingatlanhoz később hozzáépítettek, és az új épített rész meghaladja az ingatlan 50%-át, ilyen esetben ez új építménynek minősül és a kérelmező csupán a réginek megfelelő kártérítésre jogosult. Ugyanakkor hiányos dokumentáció esetén hiábavaló bármilyen történelmi vagy morális érv, a törvény nem engedélyezi a pozitív döntés meghozatalát – vélekedett. Emlékeztetett: az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása és a kártérítési folyamat kiszámíthatatlansága miatt az Európai Emberi Jogi Bíróság még 2011-ben arra kötelezte Romániát, hogy gondolja át a rendszert és alkosson egységes jogi keretet. – 2013 tavaszán a kormány javaslatára elfogadták a 165-ös törvényt, amely tulajdonképpen a kártérítési elveket és eljárást szabályozza, és a közhasznú rendeltetés fenntartásának meghosszabbításán kívül nem nyúlt hozzá az egyházi javak visszaadásának folyamatához. A közhasznúság fenntartását azonban a korábbi 3-5 éves időszakról 10 évre hosszabbította, majd az adott ingatlanok visszaszolgáltatását egy kormányhatározat megjelenéséhez kötötte. Az elképzelés az volt, hogy a jelenlegi haszonélvezők indokolt kérésére, a hatóság (ANRP) összegyűjti majd a kormány elé terjeszti az adott ingatlanok jegyzékét. Miután a kormány elfogadta a javasolt kormányhatározatot, a benne található ingatlanok esetében a restitúciós bizottság a 10 éves rendeltetés fenntartása mellett dönthetett a természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez gyakorlatilag azt eredményezte, hogy ameddig nincs kormányhatározat, minden olyan visszaszolgáltatási kérelem megtárgyalását halasztani kell, amelyik közhasznú célokat lát el (pl. iskola, kórház, stb.). Az említett jegyzék előkészítése rengeteg gyakorlati akadályba ütközött. Mi többször jeleztük, hogy mi lenne a helyes megoldás, idén márciusban pedig sikerült módosítani a törvényt oly módon, hogy minden adott esetben a restitúciós bizottság maga döntsön a közhasznú rendeltetés fenntartásáról, természetesen a jelenlegi birtokló indokolt kérésére. Két év után a májusi volt az első olyan restitúciós bizottsági ülésünk, ahol két olyan egyházi ingatlan természetbeni visszaszolgáltatásáról dönthettünk, amelyek jelengleg közhasznú tevékenységnek adnak helyet – magyarázta. A Mikó-üggyel kapcsolatosan elmondta: spekulálni ugyan nem akar, de nem tartja kizártnak, hogy hasonló negatív következmények érinthetnek más visszaszolgáltatott ingatlanokat is. – Továbbra is fontos lenne, hogy mielőbb pontosítsuk az egyházi ingatlanok körét, a jogosult igénylők körét, azért is, hogy a Mikó-ügyben tanúsított hozzáállást tudjuk hatékonyabban kivédeni. Azt is hozzátenném, hogy eddig nem értesültem újabb visszaállamosítási ügyről – magyarázta. Zay Éva Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 6.Kései sirató Fodor ImréértHullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni. Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!« Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története. Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel! A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet. 2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere". Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább! Tófalvi Zoltán Népújság (Marosvásárhely) 2016. január 13.A felnőttben is ott van a gyermek – Rendhagyó irodalomóra KAF-falNyitott, érdeklődő fogadtatás, őszinte kérdések, jól megírt és felolvasott házi feladatok, szépen előadott versek, megzenésített szövegek – így jellemezhető röviden a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium negyedik osztályában kedd délelőtt tartott rendhagyó irodalomóra, ahová Kovács András Ferenc költőt hívta meg Pop Ágnes tanítónő. A Kossuth-díjas költőt, a Látó folyóirat főszerkesztőjét (képünkön) először Bálint István iskolaigazgató köszöntötte, aki kiemelte Pop Ágnes tanítónő évekre visszanyúló kezdeményezésének jelentőségét is – hiszen Kovács András Ferenc nem az első irodalmár volt, akit a pedagógus elhívott diákjaihoz. A gyerekség lényege A rendkívüli magyaróra a házi feladatok ismertetésével vette kezdetét. A negyedik osztályos tanulóknak köszöntőt kellett írniuk Kovács András Ferenchez. Néhányan fel is olvasták a fogalmazásaikat, amelyekből kiderült, hogy melyik a kedvenc KAF-versük, vagy miért örvendenek, hogy ilyen jeles vendég érkezik az osztályukba, sőt még egy rövid verselemzés is elhangzott. Pop Ágnes elmondta, közös megegyezéssel előre hozták a magyar kultúra napját (január 22.), hogy „az egyik legnagyobb magyar költővel” ünnepelhessék azt meg. Miután valamennyi gyerek elmondott egy-egy verset, László József furulyatanár irányításával pedig énekeltek és zenéltek is, a meghívottnak adták át a szót. A költő negyedik vagy ötödik alkalommal vett részt abban az osztályteremben hasonló rendezvényen, mint mondta, mindig más és más arcokat lát, és az utcán is megszólítják néha azzal, hogy „ismerem a költő bácsit, a Pop Ágnes tanító néni osztályában találkoztunk”. A felnőttben mindig ott van a gyermek – mondta Kovács András Ferenc, aki azt is elmagyarázta a hallgatóságának, hogyan is van ez, hol rejtőzik a „gyerekség lényege”? „Szívben, fejben, agyban? Vagy tán a szemben, a pillantásban, a mozdulatban, az emlékezetben? Mindezekben benne lehet a gyermeki lény, ahogyan a nyitottságban, a kedvben, a humorban, a kacagásban, abban, ahogy önmagán tud nevetni az ember” – magyarázta. Miből lesz a vers? A gyerekeket sok minden érdekelte a költővel kapcsolatban, rengeteg kérdést feltettek. Például arra voltak kíváncsiak, hogy miért ír olykor álnéven? Miért kezdett írni és hány évesen? Mikor jelent meg az első kötete? Honnan ihletődik a versek megírásakor? Miből lesz vers? Miért ír állatokról? Van-e kedvenc állata, és melyik az? Miért van a gyermekversekben annyi nehéz szó? Végül egy feladványsort is meg kellett fejtenie a költőnek a gyerekek felkérésére: a kiállított rajzaikról ki kellett találnia, hogy melyik milyen verséből ihletődött, mit ábrázol. A rendkívüli óra egy rövid felolvasással végződött: Kovács András Ferenc a legutóbb megjelent verseskötetéből, az Egerek könyvéből olvasott fel három verset. Érdeklődésünkre, hogy milyen hozadéka van egy ilyen magyarórának, Pop Ágnes elmondta, az olvasás megszerettetését szolgálja elsősorban. Szerinte a gyerekek attól a költőtől vagy írótól, akit személyesen is megismernek, sokkal többet és sokkal nagyobb kedvvel olvasnak. Kovács András Ferenc úgy fogalmazott, hogy számára is élmény egy-egy ilyen találkozó, ahol a gyerekek nyitottak, érdeklődőek és őszinték. Antal Erika. Krónika (Kolozsvár) 2016. január 20.Írók a SétatérenIrodalmi korzó a magyar kultúra napján A könyvkiadóként működő kolozsvári Sétatér Egyesület a magyar kultúra napja tiszteletére egy kisebb költő-különítményt indít felolvasó körútra: január 21-én, csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Menta kávézóban, január 22-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban és január 23-án, szombaton 19 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Ház galériájában. A résztvevők mind „válogatott” író- és költőlegények: Szentmártoni János költő, író Budapestről érkezik, 2010 óta tölti be a Magyar Írószövetség elnöki tisztjét, nyolc évig szerkesztette a Magyar Napló Könyvkiadó Az év versei című reprezentatív antológiát. Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, műfordító, a Hévíz irodalmi folyóirat szerkesztője. 2014-ben, a Heven Street Seven együttes frontemberével, Szűcs Krisztiánnal közösen útjára indította a Szűcsinger nevű zenés irodalmi sorozatukat, mely hamarosan új albummal jelentkezik. Hazai tájakról, Kolozsvárról érkezik Király Zoltán költő, műfordító, ő az, aki a Sétatér Egyesület elnökeként kitalálta az „irodalmi korzózást”. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költőt, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjét nem kell különösebben bemutatni, sokszor megfordulta magát Háromszéken, Fekete Vince József Attila-díjas költőt, főszerkesztő-helyettest meg főként nem, ő a kézdivásárhelyi est házigazdájaként is hozzáteszi a magáét, hogy a hallgatóság ne unatkozzon. Végül, de nem utolsósorban: egyre többet hallani a kézdivásárhelyi Dimény H. Árpád költő, szerkesztő nevét is, aki első, Apatológia című kötetével szerzett magának elismerést. A sepsiszentgyörgyi rendezvény házigazdája Szonda Szabolcs költő, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. január 25.Költők a galériábanFelolvasó-körúttal ünnepelték a magyar kultúra napját Szombaton este a kézdivásárhelyi Vigadó Galéria volt az utolsó állomása a kolozsvári Sétatér Egyesület által, a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett felolvasó-körútnak. A háromnapos turné csütörtökön Székelyudvarhelyen kezdődött, pénteken Sepsiszentgyörgyön beszéltek költészetről, és olvastak verseket az erdélyi és magyarországi szerzők. A Vigadó Galéria szűknek bizonyult, újabb székeket kellett behozni a nagyrészt középiskolások által zsúfolásig megtelt terembe. Az est házigazdája, moderátora a kézdivásárhelyi Fekete Vince költő – akit történetesen a magyar kultúra napján az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért-díjjal tüntettek ki Kolozsváron – köszöntötte a jelenlévőket, majd a „hogyan lesz költő az ember?” kérdéssel indította a beszélgetést. Szálinger Balázs József Attila-díjas, keszthelyi költő, műfordító szerint kell hozzá ihlet, tehetség, jó ötlet, de mindez szorgalom nélkül mit sem ér. Dimény H. Árpád költő, szerkesztő úgy vélte, kell egy mester is, egy irányító, és arról kell írni, amit megtapasztaltunk. Szentmártoni János budapesti költő-író, a Magyar Írószövetség elnöke korán érő típus: már 9 évesen, egyetlen hétvégén megírta első – igaz, mindössze másfél oldalas – regényét. Király Zoltán, a Sétatér Egyesület elnöke, bár a családban költők vették körül, középiskolásként a Brassai-líceum iskolaújságában publikáló „költők” hatására kezdett versírásba. Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője és Fekete Vince az első meghatározó olvasmányélményeiről szólt. A következő téma kisebb vitát eredményezett a „mitől lesz vers a vers?” kérdésről eltérően vélekedő szerzők között. Király Zoltán szerint az a vers, amit az olvasó annak tekint, Lövétei úgy vélte, a versben érzésnek, gondolatnak és harmóniának kell lennie. Szentmártoni szerint attól vers a vers, hogy az adott gondolatot nem lehet másképp elmondani, Dimény meghatározását (elég, ha a szerző versnek tartja alkotását) Szálinger kevesellte, kijelentve, az alkotással hatást kell elérni valakiben. Az irodalmi est záróakkordjaként a szerzők egy-egy versüket olvasták fel. Fekete Vince lapunknak is nyilatkozott: – Célunk az volt, hogy közelebb hozzuk a verset az olvasóhoz mondta. – Az, hogy a jelen lévő, Facebookon felnőtt középiskolásokat érdekli még a költészet, és ilyen sokan összegyűlnek szombat este egy ilyen találkozón, úgy vélem, nagyon nagy eredmény. Örülök, hogy egy kicsit vitáztunk, hiszen nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy gondolkozunk a költészetről, mindenikünk más-más hangú költő, másképpen ír, ellenkező esetben egymást utánoznánk. Az ilyen termékeny vita hasznos, úgy vélem, a közönség előtt is felvállalható. Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 14.Kiállítások is lesznek, de kiáltások isA nagyváradi Szent László Napokat megelőző keddi, utolsó sajtótájékoztatón főleg a rendezvénysorozaton belül megnyíló tárlatokról számoltak be a szervezők, de egyéb tudnivalókról is szó esett. A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni. Zatykó Gyula főszervező köszöntötte az egybegyűlteket, s szólt az idén különösen időszerű Márton Áron szabadtéri kiállításról, melynek megnyitója június 20-án 17.30-tól lesz, a vár udvarán. 120 éve született mártírpüspökünk, s 2016 Márton Áron emlékév – ezért a magyarországi nemzetpolitikai titkárság úgy gondolta, Márton Áron életéről, munkásságáról, eszmerendszeréről szóló kiállítást mutat be a Kárpát-medencében. Erdély kiemelkedő püspökének életszakaszai nyolc, román és magyar felirattal ellátott maketten láthatók, a kiállítás egész héten megtekinthető lesz. Átfogó tárlat Retrospektív címmel a Nagyváradról elszármazott Munkácsy-díjas Molnár László József grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás június 21-én 18 órától, a várban kialakított galériában. A részletekről Holló Barna képzőművész, egyetemi tanár, a kiállítás kurátora számolt be. Mint mondta, kolozsvári egyetemi éveik során találkoztak, s bár a grafikusművész a nyolcvanas években kiköltözött Magyarországra, szíve mindig hazavágyott. Őszinte művész, aki nem vágyik feltűnésre, s jellemző rá az alázatos odafigyelés, mellyel a művészethez viszonyul. A várban bemutatandó kiállítás során a korai, egyetemi évek alatti munkái éppúgy megtekinthetők lesznek, mint a néhány évvel ezelőttiek. Harminc-negyven alkotás tekinthető majd meg, a megnyitót követően a tárlatot június 23-ig 15-től 18 óráig, június 24 és 26 között pedig 11-től 18 óráig lehet látogatni. Bár úgy volt, hogy Zórád Ernő, a híres magyarországi illusztrátor családtagjai is jelen lesznek a sajtótájékoztatón, végül betegség miatt nem jöttek el, s Zatykó Gyula szólt a június 19-én 18 órától megnyíló tárlatról. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációból című tárlat többek között a Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveihez készített illusztrációkat mutatja be. A művészt a képregényt szeretőknek nem kell bemutatni, a „precíz bohém” egyszerre volt képregény készítő, festő, grafikus, illusztrátor és iparművész. Első képregényének – melyet amúgy nem tartott sokra – Winnetou volt a főszereplője és 1957-ben jelent meg, a hetvenes-nyolcvanas években megjelent képregényei a gyűjtők féltve őrzött kincsei – hangzott el. De a festészetnek sem fordított hátat, akvarelljeiből többször nyílt kiállítás Magyarországon és külföldön egyaránt. A tárlat megnyitóján Ramona Novicov műkritikus szól majd az alkotásokról. Design-kiállítás Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének oktatója a Sepsiszentgyörgyben 2015-ben megszervezett Design-hetet bemutató, június 22-én 19 órától megnyíló tárlatról szólt. A képzőművészeti műhelyek mögötti kazamatában megszervezett tárlaton többek között az erdélyi designerek munkái, valamint a design-versenyen résztvevők munkái láthatók majd. A megnyitót követően kerekasztal beszélgetés lesz, melyen részt vesz majd Bogár Róbert budapesti belsőépítész is. Árgenerátor – művészet mint erőforrás 2 címmel, június 21-én 16 órától szintén a Szent László Napok keretén belül, a Partiumi Keresztény Egyetem Mihai Viteazul u. 3. sz. alatti pincegalériájában a képzőművészeti tanszék hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás, Antik Sándor professzor irányításával. Kíméletlenül őszintén hozza felszínre a a családokat és fiatalokat érintő fontos kérdéseket a Kontrasztkiállítás, melyről Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúségi referense számolt be. 2010-ben, kisvárdai református gyülekezetbe járó fiatalok álmodták meg a tárlatot, mely az egyház és a magyar rendőrség együttműködése nyomán született meg. A tárlat valójában „kiáltás, sikoly, mely felráz”, s hét témát – családon belüli erőszak, példaképek, válás, abortusz, függőségek, öngyilkosság, megváltás – ölel fel megdöbbentő képek, videók segítségével. Első sorban a családokat, valamint a tizennégy éven felüli fiatalokat szeretnék megszólítani. Fontos részlet, hogy a tárlat megtekintését követően a látottakat feldolgozását segítő kiscsoportos beszélgetések lesznek lelki gondozók, önkéntesek közreműködésével, de egyéni beszélgetéseken is részt lehet venni. Az önkéntesek és lelki gondozók a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Bihar megyei Egyesületének tagjai. A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula köszönetet mondott legfőbb támogatóiknak. Tudnivalók, érdekességek A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni, melyekkel – értéküktől függően – kerékpárt, wellness-hétvégét, vagy a kolozsvári Untold fesztivál csütörtöki napjára kétszemélyes belépőt lehet nyerni. Újdonság, hogy a Szent László Napok programjai mobilalkalmazáson is elérhetők lesznek, az alkalmazás lehetővé teszi a szűrést, a navigációt az egyes helyszínekhez és értesítést is küld a bejelölt rendezvények időpontjáról, az esetleges változásokról. Neumann Andrea erdon.ro 2016. június 15.Kiállítások a váradi Szent László NapokonÖt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni. Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban. Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész. Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről. Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni. Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán. Krónika (Kolozsvár) 2016. június 17.Tőkés Istvánra emlékeztekHosszú időn keresztül nemcsak úgy tartottuk számon dr. Tőkés István teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, a Református Szemle szerkesztőjét, mint iskolánk neves egykori diákját, hanem úgy is, mint a Székely Mikó Kollégium legidősebb élő véndiákját – emlékezett Csikós Júlia mikós könyvtáros az idén januárban százesztendős korában elhunyt Tőkés Istvánra az iskolában tegnap tartott emlékünnepségen. A Székely Mikó Kollégium kazettás mennyezetű, régi dísztermében Csikós Júlia szólt az adományozó Tőkés Istvánról, aki 2008-ban egykori osztálytársai, évfolyamtársai közül egyedüliként jelentette az iskolának, hogy hetvenöt esztendővel ezelőtt végzett a Mikóban, és egykori tanárai emlékére saját könyveit ajándékozta alma materének. Hálás tanítványi tisztelettel és szeretettel – írta be a kötetekbe, amelyekkel olyan neves oktatóira emlékezett, mint Andrási Tivadar, Bágya András, Benedek Károly, Csutak Vilmos, Debreczy Sándor, Demeter Béla, Demény Zoltán, Döme Bálint, Felszeghi István, Gödri Ferenc, Konsza Samu, Szász Béla, Tunyogi Csapó Endre, Boga Lajos, valamint a korábban elhunyt Péter Mózes és László József. A névsor önmaga mikós történelem, miként Tőkés István élete is, akiről Kondor Ágota iskolaigazgató azt mondta, abban a korban volt diák, amikor az egyház, az egyházi iskolák, a Székely Mikó Kollégium is a megmaradásért küzdöttek, és azt a meggyőződést vitte magával a Mikóból, hogy a tudást és a talentumokat azért kapta a Fennvalótól, hogy azt kamatoztassa, használja. Tőkés István lelkészként olyan korban keltett reményt, vigaszt, bátorítást az emberek lelkében, amikor kevesen merték ezt megtenni – mondotta. Tőkés István Málnáson született 1916. augusztus 8-án, az iskolát szülőfalujában és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, de Brassóban kellett érettségiznie román bizottság előtt, mert abban az időben a Mikónak nem adták meg a hatóságok a nyilvánossági jogot. Kondor Ágota ismertette a teológiai professzor, püspökhelyettes, az 1989-ben szolgálatától megfosztott Tőkés István életét, majd az iskola díszes lépcsőfeljárójában berendezett fényképes panteonban, amely az iskola neves tanárainak, növendékeinek állít emléket, a megbecsülés jeléül elhelyezték Tőkés István fényképét. A megemlékezésen verset mondott Kozsokár Hanna, énekelt Márkosi Lili és Steckbauer-Hanzi Réka, Tőkés István emlékezetét és az emlékezőket megáldotta Mátyás István angyalosi református lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 21.Negyedik napjához érkezett a Szent László NapokA Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos hallgatóinak kiállításával folytatódik kedden a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok programja. Az ArtGenerator 2 című tárlatot 16 órakor nyitják meg a PKE Képzőművészet Tanszék Zárda (Mihai Vitezul) utca 3. szám alatt található galériájában. Retrospektív címmel nyílik kiállítás 18 órakor a várban kialakított galériában a nagyváradi származású Molnár László József festőművész, grafikus alkotásaiból. Ezt követően a tárlat június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől napjainkig. Amint azt Cukor György költő megfogalmazta: „Ha a képeket sorozatnak, nagy kollázsnak vesszük, előttünk van az alkotó karaktere. És érintőlegesen azoké a hatásoké, gyilkos politikai légköré, éhes képzőművészeti érdeklődésé, melyeket átélt. Meglehet, hogy egyirányú a hatás: kezdettől máig. Noha nem szabad ráfognunk, hogy eszmélése óta egy határozott pszichikai intuícióval rajzolt. Képei saját jelenidejükben, magukban valóan, külön-külön készek, most sorozatszerűnek is tetszhetnek. Annál inkább, mert nem határolhatók el az alkotói időszakok, egymásba is átjátszanak, dominánsan kerülhet elő korábbi motívum, azaz egy érzéklet újabb fölszakadása”. Civil Évkönyv 18.30 órától az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadványát mutatja be dr. Bodó Barna egyetemi tanár, szerkesztő, illetve a Kolozsvári Magyar Napok és a Szent László Napok szervezőinek képviseletében Szabó Lilla és Mészáros Tímea társszerző. Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége 2015-ben sorrendben harmadik évkönyvét jelenteti meg. A Civil Évkönyv az erdélyi civil szféra fontos kérdéseit elemzi, minden évben tematikusan. A 2015-ös évkönyv az erdélyi városok magyar napok típusú rendezvényeit mutatja be, azokat a nagy lélegzetű, 2-3 naptól olykor egy hónapon át tartó rendezvénysorozatokat, amelyek révén közösségünk birtokba veszi a köztereket, belakják ezeket, feltöltődnek, amire másként ritkán, szórványban szinte soha nem nyílik alkalmuk. A kötet 18 tanulmánya és 17 sajtó-összeállítása átfogó képet nyújt az Erdélyben és a Partiumban szervezett nagyobb szabású kulturális fesztiválok történetéről, megismerhetjük a szervezők motivációit, ugyanakkor arról is szó esik, hogy milyen jövő állhat az olyan rendezvénysorozatok előtt, mint például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Szent László Napok. erdon.ro 2016. június 22.Az élboly felé tart a Szent László NapokKét rendezvénnyel zárult a már zajló a Szent László Napok felvezető napjai közül a keddi. Előbb tárlatnyitó volt, majd egy érdekes könyvet mutattak be – amelyben maga az a rendezvény is szerepel, amelyen bemutatták. Érdekes kiadvány kapható, 35 lejért, és be is mutatták Várdon: az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadása az, ami egy hete jelent meg Kolozsváron. Immár a harmadik ilyen ez, és minden évben más tematikájú az évkönyv. Idén a kifejezettem magyar rendezvényekkel, az úgymond magyar nap jellegű eseményekkel foglalkozik. Bodó Barna az, aki szívügyének tekinti, és összefogja ezt a projektet, és mint a bemutatón elmondta, komoly adatgyűjtő, majd szerkesztői és tördelői munka eredménye “ez a szép könyv”. Amelyet egyébként rajta kívül Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa szerkesztett, és 20 szerző írt. A könyv félezer itteni magyar rendezvényt említ, a nagyobbakról pedig külön írások szólnak. Váradról épp a Szent László Napokat mutatja be részletesen, amely napok egyik programpontja volt maga ez a kötetbemutató is, de kitér a Varadinumra is. Jelenleg egyébként még fejlődőben van az ilyen rendezvények itteni piaca: a leginkább mérvadó a a Kolozsvári Magyar Napok amelyről rövid ismertetőt hallhattunk a programigazgatótó, Szabó Lillától. E kincses városbeli rendezvényhez igyekszik felzárkózni a Szent László Napok is, amelynek egyik szervezője, és a kötet egyik szerzője, Mészáros Tímea ez utóbbi rendezvényt ismertette. Mint mondta, már sikerül erős márkanévvé emelni a Szent László Napokat, a magyarok kedvelt és ismert rendezvénye, a románság felé való nyitás viszont lassabban halad. Utóbbinak az a fő célja, hogy egyrészt megismertessék Szent László szerepét a város történetében azokkal, akik nem is hallottak róla, másrészt előmozdítsák a párbeszédet. A kötet három fejezetből áll: az első 17 a főbb rendezvényeket mutatja be, aztán másik 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok alapján, majd egy rendezvényjegyzék következik, sok régió “magyar napjaival”, de itt már például falunapok is szerepelnek. Tárlat A bemutató előtt, ugyancsak a várban, szintén a a Szent László Napok részeként nyílt meg a Molnár László József nagyváradi származású művész tárlata. A művész életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyott művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában. Volt évfolyamtársa, Holló Barna váradi képzőművész hívta meg. Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évekre is az a Szent László Napok szervezőinek célkitűzése, hogy minél több váradi művészt mutassanak be. A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta, aki magyarul is köszöntötte az érdeklődőket. Mint mindta, Molnár László József alkotásai magukon viselik a Kolozsvári iskola jegyeit, ugyanakkor hangsúlyosan megjelenik bennük a múlt század nyolcvanas éveinek a valósága. A kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. Szeghalmi Örs erdon.ro lapozás: 1-30 | 31-43
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
